Csuvik-csuvik minden napra egy kuvik

Tegnap valami oknál fogva ismét későn jöttek elő a baglyok, így a nappali fotózás elmaradt. Nem akartam üres kézzel hazamenni ezért átpakoltam a felszerelésemet a kuvikok egyik kedvenc leskelődő helyére. Mivel anyukám is elkísért, mindenképpen kellett baglyot mutatni neki:)

Ezen kívül azt is be kellett bizonyítanom, hogy megéri úgy összeporolni az autót minden egyes alkalommal hogy az szinte felismerhetetlen legyen. Meg hát…ki is kellett engesztelni a családot azután az incidens után ami az első baglyos nap után történt: Az állatkereskedésben vásárolt 10 egérből mire hazaértem 5 már nem volt a ketrecben. Kissé elszabtam a méretet és nem kalkuláltam bele, hogy lesznek süldő egerek is amik átférnek az 1X1-es lyukon. A tetthelyen gyorsan megpróbáltam összeszedni őket és visszarakni a ketrecbe de reménytelen próbálkozás volt. Újra és újra kimásztak. Még a hangszóróból is szedtem ki egeret. Szóval amiért mindenképpen látni kell a baglyot az az autóban rekedt egér “váltságdíja”. Igen…mert egy egér bent maradt és nem tudjuk kiszedni. Remélem ki tud jönni magától, mert ha nem, akkor igencsak veszélyben van a jövőbeli őrült természetfotós tevékenységem:)

Szóval miután beállítottam a felszerelést nem sokat kellett várni. Az első madár már meg is érkezett és hangos kuvikolással nyitotta meg az esti vadász szezont. A fotó elkészítésének lebonyolítása nem volt bonyolult: Amikor jelt adtam anya felkapcsolta a reflektort és már kész is volt a fotó.

Knight of the Night

1 Comment

  1. Lebeke said,

    May 21, 2009 at 9:36 AM

    Szépek a baglyos képek! De lehet, hogy csak elfogult vagyok…😀


Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: