Berobbanás a köztudatba

Úgy látszik nemcsak a Nehézy Lacival való barátságomat köszönhetem a baglyoknak. Egy hűvös kora tavaszi napon a balmazújvárosi erdei füles “telepen” fotózgattam. A filmet beadtam és vártam az előhívásra, közben pedig reménykedtem, hogy bárcsak lenne benne néhány jó kép. Meglepődve láttam egy hét múlva, hogy akad egy-két jobb fotó, azonban egy képen megakadt a szemem. Ugy gondoltam, hogy abból többet is ki tudnék hozni de ehhez kell még egy hold fotó! Ekkoriban szereztem a szuper telét is, amit a holdon teszteltem. 2000mm elég közeli képet adott az égitestről:)

Elegendő képpel rendelkezve hozzáláttam egy fantáziakép összeállításához. Elképzeltem, hogy milyen mutatós lenne ha egy bagoly mögé varázsolnám a holdat. Gondoltam jó lesz háttérnek a számítógépen. Még ekkor sem tudtam használni a Photoshopot így foggalmam sincs arrol, hogy hogyan sekerült összetákolni a képet. Lényeg ami lényeg elég mutatós lett. Annyira megtetszett, hogy fölraktam a birding.hu madarász oldalra. Néhány nap múlva Nehézy Laci barátom szólt, hogy egy internetes fórumon boncolgatják a képemet. Egész sok ideig rágódtak rajta:) Sikerült kideríteniük, hogy milyen ISO-val, gyújtótávolsággal, expozíciós idővel stb…készítettem. Úgy éreztem az a legtisztább ha regisztrálok a fórumra és elmondom az igazat. Leírtam, hogy nem állt szándékomban megtéveszteni senkit, bár a kép feltöltésénél lehettem volna óvatosabb is. Igy sikerült elkerülnöm, hogy belekerüljek abba a bizonyos “fake” skatulyába. Ekkora hírnévre azért nem vártam egyik első publikálásom után!

A kép:

b

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s

%d bloggers like this: