Berobbanás a köztudatba

Úgy látszik nemcsak a Nehézy Lacival való barátságomat köszönhetem a baglyoknak. Egy hűvös kora tavaszi napon a balmazújvárosi erdei füles “telepen” fotózgattam. A filmet beadtam és vártam az előhívásra, közben pedig reménykedtem, hogy bárcsak lenne benne néhány jó kép. Meglepődve láttam egy hét múlva, hogy akad egy-két jobb fotó, azonban egy képen megakadt a szemem. Ugy gondoltam, hogy abból többet is ki tudnék hozni de ehhez kell még egy hold fotó! Ekkoriban szereztem a szuper telét is, amit a holdon teszteltem. 2000mm elég közeli képet adott az égitestről:)

Elegendő képpel rendelkezve hozzáláttam egy fantáziakép összeállításához. Elképzeltem, hogy milyen mutatós lenne ha egy bagoly mögé varázsolnám a holdat. Gondoltam jó lesz háttérnek a számítógépen. Még ekkor sem tudtam használni a Photoshopot így foggalmam sincs arrol, hogy hogyan sekerült összetákolni a képet. Lényeg ami lényeg elég mutatós lett. Annyira megtetszett, hogy fölraktam a birding.hu madarász oldalra. Néhány nap múlva Nehézy Laci barátom szólt, hogy egy internetes fórumon boncolgatják a képemet. Egész sok ideig rágódtak rajta:) Sikerült kideríteniük, hogy milyen ISO-val, gyújtótávolsággal, expozíciós idővel stb…készítettem. Úgy éreztem az a legtisztább ha regisztrálok a fórumra és elmondom az igazat. Leírtam, hogy nem állt szándékomban megtéveszteni senkit, bár a kép feltöltésénél lehettem volna óvatosabb is. Igy sikerült elkerülnöm, hogy belekerüljek abba a bizonyos “fake” skatulyába. Ekkora hírnévre azért nem vártam egyik első publikálásom után!

A kép:

b

A nagyok “utánzása”

Ahogy azt lentebb említettem, rengeteg fotós albumot és weblapot nézek meg, annak érdekében, hogy minél többet tanuljak mások képéből. Így történt ez akkor is, mikor ráakadtam Máté Bence BBC Wildlife Photographer of The Year állatportrék kategória kiemelten díjazott képére. Sehogy nem bírtam elképzelni, hogy mitől lett köd a róka előtt… Nem szabadultam a gondolattól, folyamatosan a fejemben keringett. Sajnos nem ismertem senkit, aki meg tudta volna nekem magyarázni. Igazából nem is nagyon kérdezgettem, mert tudtam, hogy biztos nagyon egyszerű a válasz és nem akartam, hogy hülyének nézzenek. Ekkoriban már meg volt a szuper telém és diára próbálkoztam. Természetesen valahogy publikálni szerettem volna, akkor még jónak sem nevezhető képeimet az interneten így néhányat közülük beszkenneltettem. Ezek után már digitális fileok álltak rendelkezésemre, amikhez nélkülözhetetlen egy képfeldolgozó program. Pontosan nem emlékszem, hogy akkoriban melyik Photo Shop volt elérhető, de lényeg ami lényeg beszereztem egyet. Ahogy az lenni szokott semmit nem konyítottam hozzá. Nyomogattam össze vissza mindent, a csuszkákat ide oda húzogattam élvezve a digitális maszatolást. Egyszer egy ilyen tákolásos kísérletezgetés során ráakadtam valamire. Megtaláltam a választ a fejemben motoszkáló kérdésre! Rájöttem, hogy hogyan lehet ködöt csinálni! Felcsillant a szemem, mert tudtam, hogy innentől már csak egy jobban sikerült kép kell amire már gyárthatom is a ködöt. A PhotoShop színátmenet alkalmazásáról van szó. Eredetileg egy barázdabillegetős képemet tunningoltam fel, de sajnos az idők folyamán elvesződött, így csak egy később készült képemen tudom bemutatni, hogyan is eszkábáltam a ködöt. Ilyen módszerrel készített képet soha nem publikáltam -ilyen mértékű belenyúlás a képbe csalásnak minősül, én pedig nem akartam csaló lenni- (!), mert közben berobbantam a köztudatba és azok után már kétszer is meggondoltam mit mikor hová, de ez már egy másik történet amit a következő bejegyzésben írok majd le. Egyébként nem sokkal ezután a rövid kis akció után, rájöttem, hogy miként lehet homogén előteret (“ködöt”) készíteni PhotoShop NÉLKÜL:-) A téma és a teleobjektív között lévő -élességtartományon kívül eső- rész hozza létre ezt a hangulatos “ködös” hatást.

Íme Máté Bence díjnyertes képe és egy mű-ködös kép, melyet az említett technikával készítettem:

matebencehidephotographycomvulpesvulpesredfoxvorosroka1

fakopi_kod1

Egy barátság kezdete

Fotós “pályafutásom” kezdetén valaki felhívta figyelmemet egy akkor induló madarász oldalra -www.birding.hu- ahol az aktuális madarászhíreket, ritkaságok adatait lehetett megtekinteni. Vállalkozóbb szellemű fotósok, madarászok képeket is tölthettek fel. Egy ilyen galériában lettem figyelmes arra képre, melyen egy réti fülesbagoly volt látható. Köztudott, hogy telente Balmazújváros belvárosában nagy számban gyűlnek össze az erdei fülesbaglyok néha egy egy réti is társulván hozzájuk. Sok fotóst és madarászt vonz ez az esemény, így én is éltem a lehetőséggel. Nagy meglepetésemre ugyan azon a fán tudtam megfotózni én is azt az egyetlen réti fülest, mint ahogy az a fent említett képen látható volt. Azonnal billentyűzetet ragadtam és írtam a feltöltőnek, hogy hogyan is lehet ez. Kiderült, hogy egy nappal előttem fotózta le a madarat ugyan azon a helyen. Itt kezdődött mai napig is tartó barátságom Nehézy Lacival. Néhány e-mail váltás után már személyesen is találkoztunk egy közös fotózás alkalmával. Azóta rendszeresen járunk együtt fotózni, így az említett baglyos képünk nem az egyetlen ami hasonlít a másikéra:) Sokat köszönhetek Lacinak, aki kezdő lépéseimet egyengette, sokkal tapasztaltabb és jobb fotós lévén.

Aki “bemutatott” minket egymásnak 2005. januárjában:

reti-fulesbagoly-asio-flammeus

Közös fotózás a Hortobágyon:

nehezy_1

A szuper tele

Ahogy arról lentebb is írtam már, a Vivitar szuper tele egy új dimenziót nyitott meg előttem. Az állatokat a keresőn keresztül szinte karnyújtásnyira éreztem. Nagy lendületet adott ez a folytatáshoz.

Egy meleg nyári napon volt mikor Fiteti barátom fölhívott, hogy lenne e kedvem segíteni a Hajdúszoboszlói reptérről kitelepíteni egy jelentős ürgepopulációt. Azonnal kaptam a lehetőségen, hiszen minden alkalmat megragadok, amikor a szabad ég alatt tevékenykedhetek. Egy kisebb csapattal kihelyeztük az ürgecsapdákat és aztán távcsővel figyeltük “hol van kapás”. Egy ilyen távcsöves ellenőrzést végeztem mikor valami érdekesre lettem figyelmes. Görénykölykök kergetőztek és birkóztak pár-száz méterre tőlem. Azonnal értesítettem a többieket, akik között volt egy profi fotós is. Természetesen ő volt az, aki elsőnek megkísérelhette az állatok fotózását. Azonnal előkerült egy 4/500-as Canon nagyágyú. Én a terepjáró árnyékából követtem figyelemmel, hogyan folytatódnak az események. Profi fotósunk hamar közel került az állatokhoz, akik azonnal észrevették, hogy valaki egy kályhacsővel kúszik feléjük. Végül sikerült pár képet készítenie, de csak kétszerezővel. Én csak ámultam bámultam…egyrészt eddig csak képekről láttam -még azokon is ritkán- 4/500-as Canont és Canon 20D-t, másrészről a digitális technika adta adottságok miatt. A képet azonnal vissza lehetett nézni! Ma már mosolyfakasztó lehet ilyet olvasni de akkor még nem voltak annyira elterjedve a digitális gépek, mint ma. Nem sokkal később mikor már feleszméltem a hirtelen jött élményektől újra megpillantottam a görénykölyköket. Ekkor már nem szóltam senkinek, csak fogtam a szupertelét a Canon 3000V gépemet és elindultam az akció felé. Hamar megtorpantam hiszen nem szegeztem rá tekintetemet maximálisan a témára és aki járt már a végtelen pusztában az tudja, hogy elég csak egy pillanatra szem elől téveszteni valamit. Utána már elég nehéz újból ugyanarra a pontra visszatalálni. Szerencsémre hamar ismét előkerültek a kis szőrmókok és akkor már láttam hogy hol van a rejtekhelyük. Egy föld alatti üregbe húzódtak vissza veszély esetén. Tétovázás nélkül lehasaltam az üregtől pár méterre és vártam…vártam…vártam… Körülbelül három órányi várakozás után látni véltem valamit. Egy megrágott fülpár bukkant elő pár pillanatra, aztán egyből vissza. A kölykök nem tudtak ellenállni a kiváncsiságuknak és nem sokkal később egyikük kidugta a fejét, hogy megnézze ki az az őrült aki 45 fokos melegben a tűző napon kockáztat egy napszúrást egy jó kép érdekében. Erre a pillanatra vártam! Csupán egy képet sikerült készítenem. A diáról szkennelt kép minősége messze nem tükrözi azt a boldogságot amit akkor éreztem! Mosolyogva álltam fel és indultam el elgémberedett lábaimmal a többiek felé. A szemem már káprázott a melegtől és érdekes tapétamintákat láttam, de akkor is azt mondtam, hogy megérte!

Íme a kép:

goreny2

Elindult a blogom 2008.11.09

Üdvözöllek a blogomon,

Ezen a helyen a fotós és madarász élményeimet szeretném a kedves érdeklődővel megosztani.

A kezdetek

Sutyák János vagyok 1987-ben születtem és Balmazújvároson nevelkedtem. 1999-ben kezdtem madarászni Szilágyi Attila ‘Fiteti’ madarász szakkörének keretében. A legelső instrukciók egy profi madarásztól nagy mértékben befolyásolták a természethez való viszonyomat. Megtanultam tisztelni a madarakat és a vadvilágot. Sajnos középiskolai tanulmányaim -zeneművészeti középiskola- már nem engedték a terepi túrákat a hosszú és izgalmas madárleseket, de mindig igyekeztem valahogy tartani a kapcsolatot a természettel. Így jobb híján elmerültem a természetfotósok könyveiben, weboldalaiban és újságcikkeiben. Ez a rengeteg képnézegetés és olvasgatás egy újabb hobbit indított el, melynek csírája már régóta megfogant bennem. Elkezdtem autodidakta módon “természet fotózni” tele rengeteg megválaszolatlan kérdéssel és nulla tapasztalattal.

Madarász csapat Biharugrán a kezdetekkor

Madarszok

Az első lépések

Első gépemet talán általános iskola 8. osztályában vettem meg összespórolt húsvéti locsolópénzemből. Egy Zenit típusú gép 50mmes optikával és egy 135mmes Pentacon lencse. Mondanom sem kell, minden úgy történt, ahogy az lenni szokott. Óriási kudarcok értek egymás után, sehol egy éles kép, ha mégis éles volt, akkor pedig darab ideig tartott míg megleltem rajta a “témának” vélt néhány pontot. Képeket tehát nem nagyon tudtam mutogatni sajnos, mígnem kölcsönkaptam egy Praktica gépet egy 200mm-es optikával. Ott már ment az élességállítás, hála a világosabb keresőnek:) Egy két jól sikerült képemet büszkén mutogattam szüleimnek és hangoztattam, hogy de jó lenne nekem is egy ilyen gép… Aztán végre úgy nézett ki nekem is összejöhet! Középiskola 3. osztályában egy sikeres országos harsonaverseny után megleptem magam egy olyan géppel, amiről addig csak álmodoztam. Egy Canon Eos 3000V 28-90mm+90-300 kombinációval. Az autofocustól az automata filmtovábbítástól a nagylátószögtől és a 300mm gyújtótávolságtól el voltam bűvölve. Azt hiszem ekkor kaphattam el azt a végzetes kórt amiben ma sokan szenvednek Magyarországon és a világon. A természetfotózás vált az igazi hobbimmá!

Tisztán emlékszem erre a képre. Zenittel készült. Első látásra egy tájképnek néz ki, de ha jobban megnézzük, akkor a tanya mellett nyulak kergetik egymást párzási időszakban. (kell hozzá fantázia és képzelőerő, hogy a nyulak láthatóvá váljanak)

img_95342

img_95341

Hamarosan bővült a felszerelésem egy Vivitar szuper telével. 600-1000mm f/9.9-16 +2X. Azt hiszem nem apróztam el a dolgot. 🙂 Ez a tele újabb lehetőségeket nyitott meg előttem. A madarakat már úgy tudtam fotózni, hogy azok jól láthatóan szerepelnek a képeken. Fiteti barátomtól kaptam egy régi állványt kölcsön ehhez a kályhacsőhöz, mert 1000 -kétszerezővel- 2000mm-en fotózni még képstabilizátorral is rizikós, nemhogy anélkül:)

Íme a szuper tele és egyike a szuper telével készült első képeknek

600-1000mm_01

Vivitar